Tiltakozás a karhatalom brutalitása és súlyos kötelességszegése ellen
Helyszíne: Országos Rendőr-főkapitányság épülete közelében,
1139. Budapest, Teve u. 4-6. (Váci úti rendőrpalota).
Időpontja: 2008. október. 3., 16:00-tól
Magyar polgárok!
Tiltakozzunk a totális diktatúrára törekvő erők megfélemlítő és minden ellenzéki hangot elnémítani akaró hatalmi arroganciája ellen!
Tiltakozásunkkal kifejezzük a mindinkább felháborodó, de meg nem félemlített polgárok követelését.
Hatékony parlamenti ellenzék hiányában mi, egyének és civil szervezetek sorra fogalmazzuk meg, hogy ez a kormány nem a magyar nemzet kormánya és nem a nemzet érdekeinek megfelelő irányba vezeti az országot.
A kritikus, parlamenten kívüli hangra - ami utcai tüntetésekben fejeződik ki, - az "állami" vezetés egyszerűen provokátorok beépítésével, rendőrségi bevetéssel és tömegoszlatással válaszol.
A legutóbbi, szeptember 20-i tiltakozó megmozdulás első perceiben, a saját provokátoraik kiemelése helyett, a tüntetés résztvevőire válogatás nélkül alkalmazott könnygáztámadás, majd az azt követő csapaterős oszlatás a békés tömeg létszámához képest aránytalan volt.
Tiltakozunk a Szabadság téri, feltételezhetően CR gázzal történt tömegoszlatás és a Hazatérés templomát ért jogtalan támadás ellen.
A demonstráción felszólal többek között:
ifj. Hegedűs Lóránt,
a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze.
Tatár József
Rendszerváltó Fórum
A demonstrációt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezi.
2008. szeptember 28.